Természetesek. Hatékonyak. Holisztikusak. Ilyenek annak a napfényes Görögországból származó Apivita kozmetikai márka termékei, amelyek a szépség, az egészség és a boldogság egységét vallják. Támogatják a kiegyensúlyozott és harmonikus életstílust, első osztályú természetes alapanyagokból készülnek, összetételükben pedig semmilyen ftalát, szilikon, illetve ásványi olaj nem található.
Az Apivita márka története 1972-ben kezdődött. Ekkor alapította meg ugyanis két fiatal gyógyszerész, Nikos és Niki Koutsian, akiket a méhek társadalma, a görög természet és Hippokratész holisztikus hitvallása inspirált. Az Apivita elnevezés a latin apis (méh) és vita (élet) szóból született, mivel ennek a görög márkának a kozmetikumaiban a méhészeti termékek kapták a főszerepet.
Az Exeltis küldetése, hogy megváltoztassa a jövő egészségügyét! Ez az innováció és a kutatás iránti komoly elhivatottsággal érhető el. Kutatási és fejlesztési tevékenységük alapelve, hogy jobb és hatékonyabb megoldásokat találjanak a betegek és az orvosok számára egyaránt, kielégítve ezzel a megoldatlan egészségügyi igényeket.
Az Exeltis a nőgyógyászati termékek széles skáláját kínálja, igazodva a nők szükségleteihez és igényeihez, miközben alapvető célja a női egészség és életminőség javítása.
Az Exeltis a bőrgyógyászat területén is jeleskedik, mind receptköteles termékkel, mind étrendkiegészítőkkel tehetünk a szép bőrért és hajkoronáért. A haj egészséges szerkezetének megőrzéséhez szükséges tápanyagok felszívódását hajszépség-vitaminnal segíthetjük!
Az Alga System Szegedtől 15 km-re, egy 600 négyzetméteres mikroalga-termesztő üzemben állíja elő termékeit, ezzel megelőzve a komoly környezeti szennyeződések termékekbe való bekerülését. A szabadlevegős, medencés algatermesztés esetén a levegőben található por szennyező anyagokat is bevisz a vízmedencékbe, madarak okozta szennyezés (akár elejtett ürülék) is befolyásolja a termesztés és a végtermék minőségét.
Ezen tényezők miatt az algát ezidáig leginkább állati takarmány pótlásra használják, azonban kedvező élettani hatásai miatt egyre komolyabban merült fel az emberi fogyasztásra alkalmas algatermesztés – akár mint ún. superfood vagy különböző élettani folyamatokat kiemelten támogató táplálékként. Ehhez viszont lényeges, hogy emberi fogyasztásra alkalmassá tevő termesztési-előállítási folyamat szerint termesszék az algát, majd élelmiszer-biztonsági előírásoknak megfelelően dolgozzák fel emberi fogyasztásra alkalmas, kapszulázható porrá.
A La Roche-Posay termékei a La Roche-Posay francia városban található egyedülálló termálvízre épülnek, mely gyulladásgátló és bőrnyugtató tulajdonságairól ismert. A márka folyamatosan kutatja és fejleszti a termékeit, hogy hatékony megoldásokat nyújtson különféle bőrproblémákra, mint például az ekcéma, a rosacea, vagy az érzékeny bőr kezelése.
A La Roche-Posay termékpalettája magában foglal hidratálókat, arctisztítószereket, napvédő termékeket és speciális kezeléseket is, melyek mind dermatológiailag teszteltek, hipoallergének és parabénmentesek.
Azok számára, akik a bőrápolásban prémium minőséget és megbízható eredményeket keresnek, a La Roche-Posay márka kiváló választás, hiszen nemcsak a bőrproblémák hatékony kezelésére törekszik, hanem arra is, hogy a bőrápolás egy kellemes és luxus élménnyé váljon minden használó számára.
A Vichy dermokozmetika a minőségi arcápolás szinonimája. Arra tervezték, hogy gondoskodjon minden arc- és bőrtípusról, még a legérzékenyebbekről is. A kozmetika márka gyökerei az egészséges arcbőr iránti törekvés és a gyógyszertár összefonódásában rejlenek.
Franciaországban, a védett Auvergne-i vulkáni régió központjában található a Vichy termálvíz forrása. Évezredes és 4000 méter mélyen vezető útja során a Vichy termálvíz 15 ásványi anyaggal és nyomelemmel gazdagodik, amelyek alapvető fontosságúak a bőr szépségéért.
A Vichy termálvíz a Vichy arcápolási termékek sztár hatóanyaga. Fedezze fel az erő forrását!
Az LRX termékek magyar gyógyszerészek által fejlesztett, egyedülálló receptúrák szerint készülnek, GMP (gyógyszeripari standard) minősített gyártóüzemben, minőségbiztosító szakgyógyszerész felügyelete alatt. A készítmények egymás hatását támogató, optimális dózisú hatóanyagokat és azok jól hasznosuló vegyületi formáit tartalmazzák. A fejlesztés és gyártás során a segédanyagok mennyiségének minimalizálására törekszenek, valamint a készítmények analitikai és tisztasági vizsgálatait egyetemi, valamint nemzetközi akkreditált laborokban végzik.
Összehangolt környezetvédelmi megfontolásaik minimalizálják készítményeik a környezeti terhelést.
Az Organique, egy ma már több, mint 15 éves múlttal rendelkező natúrkozmetikai gyártó lengyelországi központtal, mely mostanra több, mint másfél tucat országban képviselteti magát Izlandtól a Perzsa-öbölig, Finnországtól Spanyolországig. Ugyan a családi vállalkozásként indult cég nagyvállalattá nőtte ki magát, a mai napig a termékek többsége “handmade”, azaz kézzel készítik válogatott minőségű természetes alapanyagokból. Bármilyen hihetetlen a végeredményt tekintve, némely termék több hónapos előállítási idő után kerül csomagolásra.
Használt kozmetikumaink hatással vannak érzékeinkre, úgymint a látásunkra, szaglásunkra, érintésünkre, ezért fektet kiemelkedően nagy hangsúlyt az Organique a forgalmazott termékek kellemes megjelenésére, finom illatára és bársonyos állagára. A természet inspirál minket, ezért arra összpontosítunk, hogy kozmetikumaink kompozíciói egyszerre legyenek biztonságosak, gyengédek és hatékonyak. Manufaktúránk és gyártóüzemünk Oborniki Śląskie-ban található. Nagy gonddal készítünk magas színvonalú kozmetikumokat, amelyek mind a lakossági ügyfelek, mind a professzionális szegmens számára készülnek.
Termékeik fejlesztése során legfontosabbnak a természetességet és a hatásosságot tartják és alapanyag választásaikat mindig a nemzetközi kínálat alapos átvizsgálása előzi meg. Minden GAL termék a benne lévő összetevőket olyan formában és arányban tartalmazza, ahogyan azok természetes élelmiszereinkben is előfordulnak. Ebben nem tűrnek kompromisszumot, hiszen számtalanszor bebizonyosodott már, hogy nem véletlenül fordul elő a természetben minden úgy, ahogy.
Emellett a legfrissebb független nemzetközi kutatásokra támaszkodnak és nem saját maguk által megrendezett költséges kutatásokra, ugyanis céljuk, hogy a leghatásosabb terméket tudják kínálni nem az, hogy minél nehezebben leutánozható, könnyen szabadalmaztatható készítményeket versenyeztessenek. Örülnek, ha a versenytársaik ötletet merítenek termékeikből, és ők is jobbat kínálhatnak vevőiknek. Hiszik, hogy így is lehet sikeresnek lenni. Cégük kizárólag időtálló, tudományos bizonyítékok mentén fejleszti termékeit, hogy azok a legkorszerűbbek és leghatásosabbak legyenek, anélkül, hogy ez megnövekedett anyagi terhet róna vásárlóikra.
A Bertha Medical Csoport gyártókapacitásainak további bővítését és fejlesztését tervezi, a legmagasabb színvonalú gyártótevékenység elérése, továbbá a nemzetközi minőségbiztosítási rendszereknek való megfelelés érdekében.
A saját termékek népszerűsítése mellett kiemelt figyelmet kívánnak fordítani a természetes gyógymódok eddig még sokak által nem ismert terápiáinak a megismertetésére, és ennek érdekében természetgyógyász-, egészségügyi szolgáltatások nyújtását végző Egészség központjukkal is a gyógyulásra és megújulásra vágyókat kívánják szolgálni.
Az Energy cégről – A csehországi anyavállalat alapjait több mint 25 éve, a folyamatosan megújuló holisztikus szemléletnek és a fogyasztók komplex kiszolgálásának gondolata mentén tette le. A hazai leányvállalat, az energy magyarország kft. 20 évvel kezdte meg működését: klubhálózata és forgalma egyaránt folyamatosan növekszik, az értékesítést tekintve jelenleg első helyet foglal el a cégcsoport leányvállalatai között.
A Dermedic gyógyszertárakban elérhető dermokozmetikai márka, mely dermatológusok, kozmetológusok és biotechnológusok tapasztalata alapján lett kifejlesztve kifejezetten az érzékeny bőr speciális problémáira és gyógyszertárakban kapható kozmetikum. A Dermedic szakemberei tudományos kutatásokat végeznek, ennek köszönhetően a Dermedic kozmetikumok olyan aktív összetevők egyedi kombinációja, melyek jótékony és biztonságos hatást gyakorolnak a bőrre. A formulák ásványi anyagokban gazdag, artézi forrásból származó termálvízre épülnek, melyek szintén jótékony hatással vannak a bőrre. A termékvonalakat az érzékeny bőr különböző igényei alapján fejlesztik, melyek segítséget nyújtanak a különböző bőrproblémák kezelésében és megelőzésében. Számos klinikai és fogyasztói teszt bizonyítja a Dermedic kozmetikumok hatékonyságát.
Önnek, mint visszatérő vásárlónak, szívesen ajánljuk törzsvásárlói státuszunkat. Hűségprogramunk keretében egy rövid regisztrációt követően, Ön kiemelt ügyfélként élhet a Kabay Patika által biztosított szolgáltatásokkal, valamint kedvezményekkel. A kedvezmények nem támogatható gyógyszerekre, étrend-kiegészítő termékekre és egyéb készítményekre érvényesíthetőek. A pontos kedvezményekről és a kedvezményezett termékkörről érdeklődjön munkatársainknál!